A jó szülőket feledni nem lehet, míg élünk ide hív a szeretet.

Magadba zártad a sors ezernyi baját, és váratlanul, búcsú nélkül minket itt hagytál.

Még most is hallom a hangodat, érzem kezed, hogy most is simogat.

Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet.

Az élet fájdalom, itt az örök nyugalom.

Nehéz e kő, de nehezebb a bánat, mely szívére borult az egész családnak.

Egy hangszer voltam Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot. Aztán eldobott és elhagyott, de fölöttem ragyognak a csillagok. (Juhász Gyula)

Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled.

Nem az a fájdalom, melytől könnyes lesz a szem, hanem amelyet szívünkben hordunk egy életen át, csendesen.

Amíg szívünk dobog, emléked bennünk élni fog.

Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél.

Küzdelem és szenvedés volt az életünk, legyen nyugodt csendes pihenésünk.

Csak az tudja mi az igazi fájdalom, kinek szeretteit fedi e sírhalom.

Emléked a szívünkben örökké él.

Fájó szívünk fel-felzokog érted, örökké szeretünk, nem feledünk téged.

Amíg éltek értünk küzdöttek, amíg élünk nem felejtjük tetteiket.

Felejthetetlen emléketek szívünkben örökké él.

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek. (Juhász Gyula)

Szenvedésed után a halál nyugalom, de nélküled élni örökös fájdalom.

Álmodtál egy boldog jövőt, tündérien szépet, de a kegyetlen sors mindent összetépett.

Elfeledni téged nem lehet, csak megtanulni élni nélküled.

Megpihenni tértem, éltem alkonyán, örök nyugalmat adj nekem jó atyám.

Számunkra te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.

Bánatunk végtelen, mert itt hagytál bennünket hirtelen.

Elmentél életed legszebb korában, itt hagytál bennünket bús árvaságban.

Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, Isten őrködjék pihenésed felett.

Szeretteim, én már elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet.

Szerető szíve pihen a föld alatt, minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat.

A szíve megpihent, a miénk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik.

Tiéd a csönd, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom.

Béke poraikra.

A virág elhervad rövid pár nap alatt, de emléked szívünkben örökre megmarad.

Életed úgy múlt el, mint egy pillanat, de emléked szívünkben örökké megmarad.

Életed sok munka volt és törődés, jutalmad legyen a nyugalom és pihenés.

Szívünkbe helyedet nem pótolja semmi, míg e földön élünk nem fogunk feledni.

Alszom mélyen zúgó lomb alatt, ne zavarjátok meg édes álmomat. Boruljatok a síromra csendesen, legyetek nyugodtan, már nem fáj semmi sem.

Életed hajnalán letört a halál, ejtsen könnyet érted, ki e sírnál megáll.

Szerető szíved nem dobban már többet, vigasztaló szót nem kapok már tőled.

Szeretteim ne fájjon értem szívetek, kívánom, míg éltek boldogok legyetek.

Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben, lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben. (Alex Tamás)

Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett.

Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott.

Kinek gyermekét nem fedi sírhalom, az nem tudja mi az igazi fájdalom.

Síromra tegyetek egy szál virágot, az kísérje utam, amerre majd járok.

Csak az hal, meg akit elfelednek.

Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet.

Míg éltél, nagyon szerettünk, amíg élünk el nem felejtünk.

Nincs a földön annyi szeretet, amennyi nékünk benne elveszett.

Ha rám gondoltok, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyeiteket.

Az élet olyan, mint a viharos tenger, melyben csak dolgozik az ember. S ha egyszer céljára talál, csónakját felborítja a halál.

Nyugodjatok békében.

Itt a földön nagy szeretetben éltetek, megpihenni e csendes helyre tértetek.

Hiányod érezzük, emléked őrizzük.

Hiába ültetünk sírodra virágot, eltemettünk ide egy egész világot.

Búcsú nélkül mentem én el tőletek, nem búcsúzom, ma is élek köztetek.

Más világ most ahol él, más a szó és más a fény. Tavasz, ősz, nyár és tél, nélküle fúj itt a szél.

Hiába omlik rád a sír komor göröngye, emléked itt marad szívünkben örökre.

Az nem hal meg kit eltemetnek, csak az hal meg kit elfelednek.

Elfáradtál az élet tengerén, pihenj csendben a föld lágy ölén.

Nevessetek és gondoljatok rám, hiszen én itt vagyok veletek, csak én az út másik oldalán.

Elbúcsúzom, de itt marad, belőlem néhány pillanat.